Mindig gyanakodnom kéne, hogy valami nem oké, mikor Marcika valamit olyan nagyon furcsán csinál: az éjszakai műsor után úgy tűnik beteg lett: mire értük mentem, csúnya kötőhártya-gyulladása volt, mire hazaértünk, olyan kruppos hangokat hallatott, hogy megrémültem, szerintem bent fogok aludni náluk, nem tetszett, ahogy Marcika kedélyesen fuldoklott meseolvasás közben...mondjuk így azért elég drágák a vezetés óráim: megint muszáj volt elhívnom a bébiszittert, hogy holnap elmehessek itthonról.
Igazából azt akartam mondani, hogy a gyerekek holnap három és fél évesek és hogy olyan nagy emberek már, hihetetlen kis szövetségük meg játékaik vannak (egy csomószor például csak a kezükkel játszanak, igazából bármit, de leginkább madarasat és teljesen elképesztőek ilyenkor, mert tényleg eljátsszák, hogy ott egy kismadár a tenyerükben és jaj, vigyázni kell, mert elrepül, meg ilyenek), Lénike az oviban rajzmániás lett (az egyik óvónéni művésznőnek hívja, mondjuk ezzel a Léna Hanna névvel minimum festőművész legyen már, na) és nagyon sokat fejlődött, tök jókat rajzol, Marcus nagyon ügyesen focizik, meg igazi vadmacsó, nem könnyű vele most, sokat cibálja Lénát, meg sosem akar szót fogadni. Lénike viszont igazi kis bőgőmasina, nagyon sértődékeny, nagyon sírós (és folyton mondogatja is, hogy én érzékeny vagyok és sírós), nagyon bújós és annyira látszik már most, hogy mennyivel érettebb, empatikusabb, szabálykövetőbb Marcusnál, hát igen, a lányokkal azért tényleg sokkal könnyebb szerintem.
Legnagyobb boldogságomra már megint alig olvasunk Annapetit, most inkább a Cinicinit szeretik, meg a Brumit, a Mazsolát, meg Lázár Ervin meséket, meg dalolnak folyton (Marcus ugye éjszaka is, khm), esténként vagy háromszor előadjuk együtt az Estejót (szerintem elég cukik vagyunk olyankor; régen egyébként Marci elgitározta és úgy énekeltük mi ketten, mikor a gyerekek még nem tudtak ilyen szépen dalolni).
Mi van még? Ja, igen, a szorulós helyzet szépen megoldódott - bár Marcus a múltkori hasmenés után megint poszttraumás tüneteket produkált, nem értem én ezt -, éjszaka még mindig pelenkában alszanak (pedig Léna az elején vagy egy hétig brillírozott a pelenkanélküliséggel), bár sokszor könyörögnek, hogy hadd ne, mert ők olyan nagyok már, hogy nem pisilnek be (pedig azért sokszor sajnos de).
A többi ovissal is elég jóban vannak, amennyire meg tudom ítélni, szerintem szeretik is az ovit, beszélni szuperül beszélnek (néha megnézem a régi videókat, ahol még nem beszéltek, de egyszerűen már nem tudom felidézni azt az időszakot, olyan, mintha ezer éve lett volna), okosak, szépek, szeretjük egymást, mi kell még egy ilyen beszámolóba?
