Nagyon vicces brunchon voltunk a babákkal: Marci barátjának születésnapja van, ezért aztán muszáj már reggel margaritázniuk és brutális mexikói kaját enniük, mi meg csatlakoztunk, miután végigjártuk a környéket, ahol lakni akarunk (te, akik ebben az állat nagy kőházban laknak, azoknak is mínusz öt dollár van a számláján, mint nekünk?), mert még mindig költözni akarunk és olyan elszántak vagyunk, hogy már előre nézegetünk a környéken bölcsit és játszóteret, meg ismét elsirattuk azt az isteni helyen lévő cuki házrészt, ahova tavaly végül nem engedtek beköltözni.
Még nem voltunk a babákkal étteremben, mióta ilyen ficergősek - értsd: járnak, rohannak, mindent levernek, megkóstolnak -, de elég vicces volt (bár végtelenül kimerítő is): Marcika édesítős zacskókkal játszott (körülbelül 325 darab hevert alattunk a földön), illetve újdonsült ismerőseivel (Marci kollégái és egyéb csatolmányok) dobolt az asztalon, míg Léna műanyag salsás poharakat rágicsált és felváltva próbálta magára borítani a kávét meg a Margaritát.
Azon gondolkoztam, hogy vajon mennyi idő alatt halnának meg egy ilyen helyen, ha senki nem figyelne rájuk...talán beletelne öt percbe is, nyilván attól is függ, hogy mennyire kreatív napjuk van.
Sokat gondolkodom rajta, hogy vajon a szocializálódás ró túl nagy követelményeket egy gyerekre, vagy nem is ez a folyamat olyan összetett, hanem az agyfejlődés ennyire lassú és bonyolult?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.