És, mivel számomra is elképesztő módon, már másfél éve Texasban élünk, sőt, mikor a gyerekeink születtek, akkor a kórházban kis bizonyítványt kaptak miszerint ők little Texanok, úgyhogy muszáj volt már valami nagyon texasit csinálnunk, ezért idén végre elmentünk a híres-neves houstoni Rodeóra, ami tulajdonképpen egy nagy vidámpark, megfűszerezve mindenféle déli mulatsággal: főként a farmokon élő állatokat, illetve az ő környezetüket és funkciójukat mutatják be különféle mókás és kevésbé mókás formában - voltunk kisállat simogatóban, amit a babák rettenetesen élveztek, én meg teljesen leizzadtam a rettegéstől, mert a nagy tömegben sokszor nem láttam, hogy hova rohannak, illetve, hogy mit csinálnak és időnként átfutott az agyamon a gondolat, hogy vajon épp arcon nyalja-e őket valami kecske, amitől menten eszelős hisztirohamot kapnak, kivágtatnak az ajtón, berohannak a hatalmas tömegbe és sose látjuk többé őket...
A malacfuttató versenyre sajnos nem fértünk be, csak kívülről leselkedtünk, helyette nézegettük kicsit az embereket és mivel én sznob vagyok (nem, csak jó ízlésem van), ezért kirázott a hideg a kötelező (közhelyes) déli viselet láttán: cowboy kalap veszkó csizmával (rengeteg kisgyerek is így volt felöltöztetve, kislányokon rózsaszín csizma, dermesztő képződmény a rózsaszín veszkó, én mondom, feleim).
Egyébként az egész olyan mint a tűzijáték otthon, hatalmas tömeg, zaj, büdös, ordító zene és persze az igazi vadparasztok jelennek meg nagy számban, itt meg aztán különösen ősi volt a hangulat, hiszen lehetett kapni óriás (nyersnek látszó) pulykacombot nyárson és higgyétek el nekem, döbbenetes látvány egy ilyen kalapos-csizmás derék nagy barom amint nagy dög pulykát falatozik, de a babák annyira élvezték az állatsimogatót - Marcika a boldogságtól tébolyult mosollyal rohangált az állatok között, azt se tudta hirtelen, melyiket nyomorgassa -, hogy az tényleg mindent megért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.