A babákról panaszkodni még ér, ugye?
Hú, gyerekek, a mai vacsora olyan volt, amit csak testelhagyással lehetett túlélni: semmi nem ízlett, mindent ki kellett köpni, le kellett dobni, hajba kellett kenni, mindezt lehetőleg ordítva zokogva, undorodó arccal.
Mivel önvédelemből - hogy nehogy agyvérzést kapjak, vagy örökre elmenjek itthonról - elhagytam a testem és felülről figyeltem az egészet, ezért csak kevés gondolatomra emlékszem, de kettő elég erősen megmaradt: az egyik a miért születtem, a másik a mikor halok már meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.