Szóval az a helyzet, hogy - ha hozzáveszem a tavaly nyáron letolt öt kilót -, hogy már a tizenharmadik kilót futom le magamról és a negyedik kilométernél tartok (tudjátok, a kegyetlen edzőbácsival nyomulok az öt kilométerért), büszke vagyok, nem tagadom, bár éhezés közben* sokszor eszembe jut az a mondat, amit az egyik csaj a főhősnek mond a Glamorámában, mikor az udvarlás gyanánt megkérdezi, hogy hogyan tartja az isteni alakját: not eating helps.
*nem, valójában nem éhezem, hanem okosan, kis adagokat eszem, csakhogy a kis adagok borzalmasak, sosem lakom jól tőlük, úgyhogy folyamatosan éhes vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.