Ma végképp teljesen elcsüggedtem: Léna megőrült, napok óta sikít, ha le kell feküdnie (egyébként amúgy is nagyon nehéz természet) és SEMMIVEL nem lehet megnyugtatni - de, a rajtam csüngéssel igazából igen -, elképesztő. (Most nagy nehezen elaludt, nem is értem, pedig előtte vagy fél órát döbbenetes hangerővel üvöltött, de úgy, mintha ölnék tényleg.)
Marci meg egy perc ordítástól is annyira ideges, hogy szétveri a lakást - elkergettem itthonról, nekem nincs erőm mindenkit csitítgatni, szóval halálosan egyedül érzem magam; még jó, hogy eddig sosem volt ilyen probléma, bár az mindig világos volt, hogy Marci nagyon rosszul tűri a hisztit.
Ha egyszer elválunk, akkor bizonyára az áll majd a válási papírokon indokként, hogy folyton Léna hisztériáján balhézunk.
Nagyon szomorú vagyok.
