Jó, hát tényleg, van egy csomó problémám egyrészt az egészségemmel: hasogat a fejem, olyan, mintha tőröket forgatnának a torkomban és megállíthatatlanul köhögök.
Aztán van némi problémám a gyerekeimmel is: Marcus például már megint nem akar egyedül elaludni, ezért ma is úgy kúsztam ki a szobából (egyszer lebuktam és vissza kellett kullognom, mert felriadt az ágy rugóinak zajára és szemrehányóan azt mondta: mama!), meg aztán persze halálosan fáradt vagyok, mert azért egyedül gürizni reggel héttől este tízig velük, az kemény meló (jó, volt három óra bölcsi, az nagyon sokat segít), minden tiszteletem az egyedülálló anyáké.
Ja, levágtam a hajukat, hát, kicsit olyan hadsereg frizurájuk lett, szóval nem hiszem, hogy fodrász voltam előző életemben (vagy pont hogy igen, ugyebár).
Viszont hiába a sok fenti probléma, a legnagyobb kihívást jelenleg mégis az jelenti számomra, hogy hogyan szoktassam le a gyerekeimet arról, hogy önálló öltözködési törekvéseik közben a mellbimbómba kapaszkodjanak - nem, nem tudjátok elképzelni, mennyire fájdalmas, mikor két tizenhárom kilós tépi a mellbimbótokat (most azért eléggé felröhögtem, nyugdíjas koromban ezek lesznek a szép emlékek, tudom.)
