Vannak napok, amikor mindenhol hülyét csinálok magamból a nyelvtudásom hiányosságai miatt: a boltban, a bölcsiben, az utcán, a házban idegenekkel találkozva és olyankor annyira de annyira haragszom mindenkire, aki tud olaszul!
Tudom, nagy marhaság, de ez van...és biztos vagyok benne, hogy az olaszokkal szembeni ingerültségem is nagyrészt emiatt van. Halálra idegesít, hogy kínlódok ezzel a nyelvvel, mikor van egy másik idegennyelv, amin közel tökéletesen beszélek, ez meg valahogy nem megy...nem, nem tanulok eleget és igen, sokkal többet kéne gyakorolnom a beszédet, ugyanakkor én nem ahhoz vagyok hozzászokva, hogy bénázzak egy nyelvvel, rám mindig ragadtak a nyelvek, nekem sose kellett tanulnom, én csak úgy simán tudtam, amit tanítottak (már ha nyelvről volt szó) és ez most valamiért nagyon megváltozott.
Persze tudom én, hogy felnőttkorban nyilvánvalóan nehezebb nyelvet tanulni, ugyanakkor ezzel a gyáva makogással nem ismerek magamra. Sokat gondolkoztam, hogy mitől lehet ez és végül arra jutottam, hogy ez is a korral jár: nagyon hiszek ugyanis a mondásban, miszerint ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy és nemcsak azért mert a nyelvtudás hatalmas kincs, hanem azért is, mert szerintem minden egyes nyelvhez más-más szerep tartozik és bizony az embernek egyre nehezebb a szerepeket eljátszania ahogy öregszik: egyre nehezebb görcsmentesen, nem a hibákra koncentrálva, bátran megszólalni, egyre több a gát benne, egyre több a félelem az elutasítástól és a kínos szituációktól és sajnos - ezt magamon figyeltem meg - egyre több az emberben a gőg is, főleg, ha egy másik nyelvet már jól beszél.
Engem egyszerűen halálosan bosszant, hogy olaszul ügyetlenkedem és a bosszankodás miatt mindig sötét köd ül az agyamra, amikor beszélnem kell, borzasztó. És hiába tudatosítottam ezt már, nagyon nehéz levetkőzni, ráadásul amikor olaszul beszélek, nekem bekapcsol az idegennyelv kapcsoló a fejemben és jön szépen minden angolul; mondjuk végülis legalább nem magyarul gondolkodom, ez is valami.
Marci mindig nyaggat, hogy te vagy a nyelvtanár, neked tudnod kéne, hogy türelmesnek kell lenni és sokat kell gyakorolni és igen, én ezt mind tudom, de...na nem mondom el még egyszer.
Hát ez roppantul ismerős!
VálaszTörlésÉn egy darabig meg sem szólaltam, hiába értettem, amit mondtak, idegesített, hogy nem tudok szépen válaszolni, úgyhogy inkább meg sem próbáltam (én is nyelvtanárkodtam egy darabig - még a végén kiderül, hogy egy egyetemre is jártunk, hehe)..
A bölcsis anyukák közt nincs olyan, aki rokonszenves? Mert tényleg a beszélgetés segít a legtöbbet, legalábbis nekem. Mondjuk az is igaz, hogy a fiatalok, akik tudnak angolul, azok rögtön inkább angolul akarnak gyakorolni, és az olaszokat hallgatni, ahogy angolul próbálkoznak az általában rettenetes...
de, van aki rokonszenves, a játszótéren is, a bölcsiben is, sőt, itt a házban is van egy tök aranyos kisgyerekes anyuka, néha együtt is játszanak a gyerekek, de vele is mindig angolra váltok, mert ha azt akarom, hogy ne menjen el másokkal beszélgetni, akkor muszáj egy kicsit kevésbé nyomi kommunikációt folytatnom, mint amire képes vagyok olaszul:)
VálaszTörléseh, nehéz ügy, szerintem ebben csak a szerelem (vagy a nyelvtanárság) segít: csak és kizárólag a szerelmed (vagy a tanítványod:)) makogását hallgatod végtelen türelemmel anélkül, hogy elmennél valaki mással beszélgetni inkább...de az én szerelmem magyar, úgyhogy ezt most buktam.
(egyszer egy tanítványom azt mondta, hogy a mi kapcsolatunk olyan már, mint a házasság. hát igen, négy hosszú éven át magyaráztam neki, hogy mi az a 'do':D)
ráadásul nyelvtanárként még szégyellem is magam, mert én prédikálom folyton, hogy "beszélni, beszélni, beszélni, ha rosszul mondjuk akkor is, mert ez a kulcs a nyelvtudáshoz" - de hát ezt a jelenséget írtam le azzal az olasz órán, hogy "olaszul nem vagyok szórakoztató" - mert ugyan kit érdekel a basic kommunikáció, mikor amúgy két nyelven is tudok viccelni?:)
VálaszTörlésna tessék, már kommentben is fosom a szót, szóval még egy dolog eszembe jutott: emlékszem, Amerikában akkor voltam a legbüszkébb a nyelvtudásomra, mikor amerikaiak mondták, hogy milyen jó humorom van...
VálaszTörlésMikor a Pimpát emlegettem, eszembe is jutott ez, hogy azt mondtad az órán, hogy olaszul nem vagy szórakoztató, úgyhogy: nézz Pimpát! :) (igen, ugyanez az élményem nekem is megvan, hogy akkor vagyok büszke a nyelvtudásomra, ha viccelődök, és értik.)
VálaszTörlésdehát énnekem sötét, morbid humorom van, a Pimpa nem elégít ki:) (múltkor olvastam egy kis Pimpát, mert Léna tukmálta a bölcsiből hozott könyvet és igaz, hogy értettem, dehát...öreg vagyok én már ehhez, maradjunk abban:))
VálaszTörlésJajj már! könyvben is aranyos, de filmen jobb. Pl amikor a jégcsináló ücsörög a felhőn, és német kiejtéssel olaszul számolja a hópelyheket, meg ilyeneket mond, hogy "Zono Olaf, il fento del Nord" :)
VálaszTörlésDe oké, többet nem emlegetem.
ez vicces, na jó, meggyőztél, megyek Pimpát nézni:)
VálaszTörlésTeljesen ertelek.
VálaszTörlésIlyesmiket erzek en is, csak franciaul.
Zavar, hogy hiaba elek Franciaorszagban 3,5 eve, francia ferjjel, megsem tudok banni a franciakkal. Nem megy. Soha nem fogok tudni ugy raccsolni, ahogy ok, soha nem fogok tudni ugy szovegeket elharapni, mint ok, innentol fogva ok nem mindig ertenek engem es mar dobbantanak is, megijednek tolem, talan ez a baj, vagy nem tudom mi.
Velem az is baj, hogy nekem mar sem olaszul, sem magyarul nem forog jol az agyam az itthonlettol, persze franciaul sem.
Gorcsolok es emiatt nem merek rendesen munkat keresni. Inkabb szorongok, mint erot vegyek magamon.
Most kitalaltam, hogy meghivom egy kavera egy ovis anyukat, hatha az segit valamit. Mert az ovi elott egyszeruen nem talalok beszedtemat, csak ilyen bugyutasagokat, hogy mi az uzsonna, milyen az idojaras, meggyogyult-e mar a kisfia (nyilvanvalo, ha ott van az oviban).
igen, ez a meghívás ez jó öltet, csak én meg extra hülye vagyok és mindig azt gondolom, hogy én nem tukmálom magam senkire, meg hogy biztos úgyse kíváncsiak rám mások - ez valószínűleg sajnos így is van;) - és biztos csak még nagyobb hülyét csinálnék magamból barátkozási vágyamban:) - tudom, ez nagyon gyerekes, dehát ilyenek ezek a remeték (pedig élőben szerintem egyáltalán nem tűnök remetének és mégis tele vagyok remetevonással)
VálaszTörlésEn mar doglodom a maganytol, ezert muszaj ezt meglepnem.
VálaszTörlésAz elobb kimaradt, hogy az az anyuka szokta kezdemenyezni a beszelgetest, akit kavezni akarok hivni. O mindenkivel bratyizik, gondolom szuloi munkakozossegi tag lehet az oviban. Csak hiaba kezdemenyezi a beszelgetest, 5 masodpercen belul kimerul.
Az a franciakra igaz lehet, hogy nem kivancsiak a masikra, mert ennyi ideje alig tudtam elmeselni valakinek a sztorimat, amit en tok erdekesnek talalok, de ok csirajaban belemfojtjak a sztorizgatast. Az olaszokrol ugy gondoltam, hogy lehet veluk csacsoraszni.
hát, a külföldi magányosságot nagyon megértem, állati nehéz dolog ez igazából. szmk tag mint barátnő? brrr:)
VálaszTörlésnekem meséld el a sztoridat, mi a sztorid?
Szerintem az olaszokkal legjobban a kajáról lehet dumálni, nem Molly? esetleg még a tengerről...
VálaszTörléshát, nem igazán tudom, nem beszélgetek olaszokkal:(
VálaszTörlésemailben lehet? megadod a cimed?
VálaszTörlésEn az olaszokkal tok jol szot ertek, azonnal megtalalom a hangot veluk, mert csak nyalni kell nekik, hogy oh, micsoda csodalatos orszag es eppen ahol a tarsalgo fel el, azt a varost dicserni es a kajajukat, a tengeruket es mar kesz is :D. A franciaknal ez nem mukodik, keptelen vagyok megtalalni a kulcsot hozzajuk.
VálaszTörléshát, én nem vagyok egy nyalós típus, de lehet, hogy gyakorolnom kéne, az az olaszomnak is jót tenne:)
VálaszTörlése-mail: mlly_blm kukac yahoopontcom
Ó, nekem is ez a problémám, mint Neked és mint Franciakulcsnak, csak a dánnal. Pedig fiatalkoromban ragadtak rám a nyelvek, angol, német, sőt, még az olasz is, amit 18 évesen kezdtem el. Aztán kijöttem Dániába, és már elmúltam 25, mikor beültem a nyelvtanfolyamra, és egyszerűen ez nem megy úgy. Már lassan 7 éve élek itt, a férjem dán, a gyerekek kétnyelvűek, és persze, bármit el tudok mondani, amit akarok, de valahogy olyan nyögvenyelősen jön az egész. Nem jön át a személyiségem. És van bennem valami gát, amitől gátlásos vagyok, ha dánul kell megszólalni. Még az önéletrajzomba is ha beírom, hogy folyékony dán, akkor izgulok, hogy vajon elhiszik-e. Erre ott van a férjem, aki sose tanult magyarul, csak a gyerekektől meg a családomtól ragad rá pár szó, és a szókincse kb annyiból áll, hogy köszi, szia, finom, elég, zöldalma, mókus, csigabiga, mégis minden gondolkodás nélkül beleírja a cv-jébe, hogy alapszintű magyarnyelvtudás - mert úgyse fogják rajta számonkérni...
VálaszTörlésDánia érdekes lehet, majd megnézem a blogod:)
VálaszTörlés