"Markáns autonómiatörekvéseik következtében a férfiakat körülvevő szociális háló sokkal lazább, a partnerkapcsolat és a házasság gyakran az egyetlen jelentős érzelmi kapcsolat életükben, ráadásul ez biztosítja szociális integrációjukat is"

Nagyon szürreális reggel kilenckor az öngyilkosságról olvasni.



Ez nagyon szomorú:

Markáns autonómiatörekvéseik következtében a férfiakat körülvevő szociális háló sokkal lazább, a partnerkapcsolat és a házasság gyakran az egyetlen jelentős érzelmi kapcsolat életükben, ráadásul ez biztosítja szociális integrációjukat is. Gondjaikat nem szívesen osztják meg másokkal, az érzelmek kifejezése gyengeségnek számít, így ez általában kulturálisan nem elfogadott egy férfi számára, ez alól csak az agresszió, a düh és a negatív indulatok jelenthetnek kivételt. Érzelmeiket nehezebben verbalizálják, lelki problémáikat szégyellik és akaratgyengeségnek, férfihoz nem méltó viselkedésnek tartják, így ez sokszor komoly önértékelési zavar forrását képezi. Nehézségeiket inkább elrejteni, mintsem megosztani igyekeznek környezetükkel, hiszen a segélykérés illetve elfogadás szintén a gyengeség és a férfiatlanság jelének számít. Még súlyos pszichés problémáikról (mint amilyen például a depressziós hangulatzavar) sem beszélnek, orvoshoz sem fordulnak, inkább alkoholba fojtják bánatukat, hiszen ez a férfiaknál kulturálisan sokkal elfogadottabb, mint a nők esetében. Az impulzivitás és agresszivitás a violens módszerválasztásban is megjelenik, ahogy a markánsabb szuicid intentiók és a meghalás kifejezettebb szándéka is tetten érhető ebben. Így sokszor a szuicidium egyfajta hősies kiállásként és férfias tettként jelenik meg, míg a kísérlet túlélését, a „próbálkozást” gyengeségként értékelik, mely számukra elfogadhatatlan szégyennel jár.