Marci mindig ostoroz, mikor blogokon vitába keveredem, mondván, hogy láthatatlan, ismeretlen emberekkel vitatkozni teljesen nevetséges időpazarlás, hát van benne valami.
Kábé annyi értelme van, mint egy kocsmában bort iszogatva fölösleges dolgokról beszélni egész este; jó, nem, kevesebb, mert a kocsmában legalább valami emberi interakció is zajlik, a neten azért kicsit más beszélgetni, pláne vitázni. És persze eleve az én túlzó stílusom, a jelzőhasználatom mind-mind tök félreérthető (pedig nem vagyok élőben ennyire grandiózus...vagy igen? hümm, ezen még gondolkodom) és az esetek kilencven százalékában félre is megy minden beszélgetés. Amilyen jó dolog a net, olyan kártékony is tud lenni - igen, természetesen van egy rakás más dolog, ami miatt baj van vele.
Mondjuk nekem főleg a blogger lét az, ami némi enyhülést ad a Nagy Olasz/Amerikai Magányomban, bár képzeljétek, van itt egy magyar nőci egy gyerekkel*, akivel végül - elveim ellenére** - felvettem a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy majd megbeszéljük, hogy mikor találkozunk.
Hát, meglátjuk.
* a nemgyerekesek annyira nem értenek semmit az életünkből, de tényleg.
Bocsánat nemgyerekesek, tudom, hogy ettől még jó emberek vagytok, de ez
van.
**elveim= csak azért nem barátkozunk senkivel, mert gyereke van
PS.: Pedig pont a tanár vénám miatt tök jól megtalálom a hangot nagyjából mindenkivel, igazából nem tudom miért vagyok ilyen nembarátkozós. Ezzel az új ismerősömmel is tök jól elbeszélgettem rögtön.
PS.: Pedig pont a tanár vénám miatt tök jól megtalálom a hangot nagyjából mindenkivel, igazából nem tudom miért vagyok ilyen nembarátkozós. Ezzel az új ismerősömmel is tök jól elbeszélgettem rögtön.
