Az a baj, hogy lélekben én már elkezdtem csomagolni és lélekben gyomorgörcsöm is van ettől a hazamenősditől, meg hogy majd a szülők lakásában kell lakni (erre nem is merek gondolni, gyűlöltem oda bemenni, amikor otthon voltunk) és munkát kell találni (hogy? hol? mit?) és mindenki mogorva lesz és a turista létben lebegést felcseréljük a magyar valóságra és a Ferde Torony helyett lakótelepi házakat nézünk majd és a gyerekek megint bekattannak a változástól és fél év lesz, mire egyedül alszanak újra.
Tudom, el vagyok kényeztetve és csak ne nyafogjak és különben is, nekem semmi sem jó. Hát, tény, hogy kevés dolog jó nekem úgy igazán, de annyira szerencsésen romantikus alkat vagyok, hogy utólag mindig minden megszépül - szóval az világos, hogy boldogan fogok meghalni és hát nem erre gyúrunk mindannyian?
Ja, nem, elrontottam, élni kell boldogan...az már nehezebb nekem, mert a jelen mindig elégedetlenné tesz, meg rettenetesen kritikus vagyok. Egyszer a tesóméknál volt egy buli és valaki valami színházi előadásról beszélt nekem, amikor a tesóm azt mondta neki legyintve, hogy á, neki ne mondj semmit, ő nagyon kritikus.
Akkor azért kicsit elszomorodtam, hogy mér nem vagyok én ilyen kis vidáman csicsergő, világot keblemre ölelő, könnyed csevegésre alkalmas leánka.
