Na tessék, már megint fosom a szót, ez nem jó jel, ilyet akkor szoktam ha nem vagyok jól - kommentharcokba is olyankor keveredem amúgy; értitek, más inni kezd bánatában, én vad kommentelésbe kezdek -, na mindegy, igyekszem nem beleélni magam a rosszul levésbe, szóval most éppen büszkélkedni akarok meglepő módon: az olasz tesztem buono lett - senki nem tudja ez mit takar ugyan -, de a legjobban az tetszik, hogy elmentem szépen ügyesen olaszul beiratkozni, rákérdeztem a részletekre is ÉS a kisboltban most először nem váltott angolra a fickó (ha angolra váltanak, hiába nyökögsz olaszul, az állítólag az udvariasság jele, meg a ronda akcentusodé - persze ők úgy beszélnek angolul, mint én olaszul, dehát...), mikor bementem venni valamit.
Meg kéne tanulni jól olaszul, valamire csak tudnám használni az angollal együtt. (A kommentháborúk kapcsán mindig rájövök, hogy mennyire nagyon kéne már dolgoznom, hogy ne haszontalanságokkal töltsem a kevéske szabadidőm)
Ja, ha már olasz: a gyerekek egyre több olasz szót mondanak, állati édesek: Marcika képeket úgy mutogat a könyvekben, hogy azt mondogatja, eccola, meg nagyon udvariasak, kint mindenkinek köszönnek, hogy buon' giorno, vitatkozni úgy szoktak, hogy azt kiabálják a könyveket ráncigálva szikrázó szemmel, hogy nonono, Marcika a játszótéren integet a gyerekeknek és ilyeneket mond, hogy ciao, a domani, hát meg kell a szívnek szakadni. (és vers, igen)
