És a gesztenyehintóról* még nem is meséltem - ezzel húzom haza őket a bölcsiből.
Először katasztrofális volt, verekedtek benne, Léna sírt, hogy Marcika rugdossa, lökdösi, nem fér el, kiszállunk, de pár nap alatt nagyjából megszokták.
Amúgy meg csodálatos, hogy van már biciklim - Houstonban az volt az egyik legnehezebb, hogy teljesen ki voltam szolgáltatva Marcinak a kocsi miatt, bár ott is lehetett volna éppen biciklizni bizonyos helyeken -, megyek is futni vele egy hozzánk közel lévő sportpályára, ami isteni, bár egyelőre olyan béna vagyok, hogy az élmény leginkább egy fájdalmas gyökérkezeléshez hasonlít, de szerintem még a szenvedős futásban is mindig ott a flow megjelenésének lehetősége, egyszerűen nem tudok elképzelni jobb sportot.
Egyébként meg életemben nem vártam még így a jó időt; én alapvetően utálom a meleget, de ennyi eső után nem tudok elég hálás lenni a napsütésért.
* az egyik meséjükben szerepel gesztenyehintó, amikor aggódtak eleinte, azzal csábítgattuk őket, hogy mennyire szuper lesz, olyan, mint a gesztenyehintó...
