Persze mondhatjátok, hogy okkal vagyok árva, hiszen egyértelműen alkalmatlan vagyok az emberi kapcsolatokra, ráadásul elképesztően nagy pozőr vagyok: csinálom is meg nem is, szeretem is meg nem is, akarom is meg nem is...ma szám szerint a negyedik embert sikerült vérig sértenem a blogommal, bezony, az őszinteség nem hoz közelebb másokhoz, de nem ám.
Lassan bizony el kell döntenem hogyan is akarom csinálni a dolgokat: önző módon lelkekbe gázolni és bármi áron igazat mondani - ezt egyáltalán nem tettem eddig, a tapintatos őszinteséggel próbálkoztam, ami furcsa módon mindent hamissá tesz, valahogy csúnyán torzít - vagy belemenni mások játszmáiba és förtelmesen érezni magam a bőrömben.
Nem tudom, mi lenne helyes. Iszonyatosan önző vagyok, pontosan tudom. A tökélyre vitt önzés, amit annak idején Istvánban gyűlöltem, azért taszított annyira, mert ugyanolyan vagyok mint ő. Harminckét évesen már nem változom számottevően - fene tudja, hogy valójában akarok-e változtatni ezen -, úgyhogy azzal kell dolgoznom amim van...és hát nem kell, hogy mindenki szeressen, nekem tényleg elég az a pár ember, aki megérti a különcségeimet.
Játszmagyilok, oh yeah.
Ahogy Bergman bácsi mondaná: Úgy akarok viselkedni mint egy mocskos strici, végre úgy.
Ajánlanám az arany középutat önzés és balekség közt, bár az meg unalmas.
VálaszTörlésnekem mindig csak a szélsőségek mentek...
VálaszTörlésJó, de a mocskod stricit azért felejtsd el.
VálaszTörlésjelenetek egy házasságból, a legalapabb darab, neked különösen ajánlom...
VálaszTörlésA valóság vadabb lehet, mint ez a film.
VálaszTörlésa film egy kalap szart ér, a könyvet tessék elolvasni. bergman zseniálisan írja le azokat a fájdalmakat amik a házastársakat érik. a mai napig bőgni szoktam mikor olvasom. nem a vadság érdekes itt, hanem a könyv dokumentarista őszintesége.
VálaszTörlés