A trubadúr, eztet meg így hívom.
A csillagokat is. És most először így. És soha többé. És tudom, hogy te vagy az a nő. És együtt maradunk mindörökre. Mert mit sem ér nélküled. És veled nekem a legjobb. És beleborzongok látván...
Te meg csak vonogatod a vállad és kerekíted a szemed és biggyeszted az ajkad, hiszen azt hitted, csak keféltek egy jót. És persze hogy, mindent bele, hadd szóljon az a mocskos szex.
Aztán a csudaszép lelkű lovag, a balalajkán könnyes szemmel játszó, szerelmes verseket a lábad előtt féltérdre ereszkedve, a meghatottságtól bugyborékoló hangon szavaló ifjú hónapokra eltűnik a nekemmégsohasenkivelnemvoltilyenjó kefélés után.
Én meg valahogy nem értem az egészet: a férfiaknak nem tűnt fel, hogy a huszonegyedik században már nem trendi szerelmet hazudni?
Sokkal egyszerűbb és tisztább volna hogyaszongya: Helósziaszevasz, meg akarlak baszni és kész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése