kieg. az előzőhöz (óvatosan olvasd, hosszú és bizonyára unalmas is)

Amúgy is sokat gondolkodom a témán, úgyhogy most ihletet kaptam, leírom, hogy én hogy látom ezt a más kultúra-kétnyelvűség-Mekk Elek problémakört. Mekk Eleket azért kevertem ide, mert nekem ő fontos kulturális alak, nohát.

Gondolom nem olvastátok a postot meg a kommenteket (hosszú volt, tudom én), röviden elmondom, hogy miről is volt szó: az alaptéma az volt, hogy Marcsiék Angliában élnek és a két lányuk értelemszerűen Angliában jár iskolába, viszont Marcsi úgy érzi, hogy a gyerekeit treníroznia kell a magyar tananyagból is, mivel mi van akkor, ha egyszer hazamennek és a gyerkőcök ott állnak majd minden magyar alap nélkül.

Én ezt a gondolatmenetet önző módon kicsit átalakítottam és azt mondtam, hogy abszolút megértem, hogy próbálja a gyerekeket a magyar kultúrába, földrajzba, életbe bevezetni, hiszen mennyire nagyon furcsa már, ha a gyereked tökéletesen más közegben, más szimbólumok és viselkedésminták által kapja azt a tök mást tudást a világról, amit te otthon sajátítottál el, amiben otthonosan mozogsz és ami olyan nagyon magyar és ami miatt pontosan tudod, hogy ki József Attila, illetve Győzike.

Na, itt szabadult el a pokol (nem, nem volt azér annyira vad vita, csak túlzok), merhogy attól kezdve megkaptam egyrészt, hogy Győzike szar (ezt csak Marcsitól privátban, mert beszéltünk a dologról kommenten kívül is) és nem baj, ha a gyerek majd nem tudja, hogy ki ő (ami oké is, de ettől még a magyarok csoportja az, amelyik ismeri őt, ezáltal egy bizonyos fajta kultúra része és természetesen nem erről akartam beszélni, Győzike egy példa volt arra, hogy mi egy olyan csoporthoz tartozunk, akiknek a tagjai ezekről a személyekről azonnal tudják, hogy kik is ők és miről híresek/hírhedtek. Mondhattam volna Schmitt Pált, Vitray Tamást, Friderikusz Sándort, Kukorit vagy Mekk Eleket is és ugyanígy ötvenhatot, meg a Parlamentet és a bikicsunájt, hogy ne csak személyeket emlegessünk), másrészt, hogy a magyar iskolarendszer egyáltalán nem az életre nevel és felesleges baromságokat tanít, így mennyivel jobb annak, aki külföldön nő fel, ott jár iskolába és tökéletesen megtanul angolul.

Ezzel több ponton egyet is értek - mondjuk szerintem az iskolarendszer azért annyira nem szar, én például sokat köszönhetek minden iskolámnak és állítom, hogy az iskolában tanultam meg gondolkodni és találkoztam egy csomó jó tanárral, sőt, bocsásson meg a világ, én még angolul is a gimnáziumban (meg persze később a főiskolán, egyetemen) tanultam meg JÓL, bár kétségtelen, hogy a magyar oktatási rendszerre, a tananyagra, no meg a tanár anyagra is ráférne némi kipofozás és reform, ugyanakkor szerintem egyáltalán nincs akkora tragédia, mint amennyit nyafognak erről -, mert igen, az például valóban állati hasznos, ha valaki kisgyerekként megtanul egy idegen nyelvet (pláne az angolt, amit manapság már tényleg ciki nem tudni, ne haragudjatok, de ez van), sőt, valószínűleg nagyon jó lehet külföldön iskolába járni, más kultúrákba bepillantást nyerni, stbstb.

Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a magyar nyelvtudásra és kulturális hozzáállásra nézve ez igenis veszélyes terep, hogy a fenébe ne lenne az: ha Angliában születsz, angol bölcsibe, oviba, iskolába jársz, angol tévét nézel, angol rádiót hallgatsz, angol könyveket olvasol és angol barátaid vannak, akkor, hiába magyarok a szüleid, a magyar nyelvtudásod óhatatlanul is csorbát szenved majd (mondom ezt a gyerekekre, a felnőtteknél ez már egészen máshogyan működik) és persze fogalmad sem lesz majd a magyar kulturális közegről, nem tudod majd idézni a szerelmednek, hogy és beleborzongok látván, hogy nélküled éltem, vagy nem tudod majd csak úgy elénekelni a Bocibocit, nem tudsz majd együtt undorodni a magyar barátaiddal Kozsó vagy Szikora Róbert láttán - elmagyarázhatják, hogy kik ezek, érteni fogod a szavakat, látni fogod, hogy béna nyomorultak, de nem lesz ott az a mélyről jövő tudás, ami megvan a magyarok összességének -, nem tudod majd mindentudóan azt mondani a haverjaidnak, hogy a dédapámék majdnem disszidáltak 56-ban és egy sereg más dolog lesz, amit nem tudsz majd a magyarokról (hú, de jó, hogy nem lehet kommentelni, nyilván mindenki ráugrana a példákra, de ezek csak példák, értsétek jól), a magyar nyelvről, a szimbólumrendszerről, a csoport sajátosságairól. (Na és asszem e feletti aggodalmamban lettem én vadmagyar és aszonták a kommentelők, hogy de mennyivel jobb lesz neked, ha használható (nyelv)tudásoddal, illetve egyéb, praktikus ismereteiddel - amiket az angol iskola megtanít ellentétben a magyarral - képes leszel eltartani a családodat, ami rendben is van, de...mondom tovább). És persze, lehet élni ezek nélkül, ki nem szarja le ki az a Szikora Robi, mi történt ötvenhatban és milyen finom a túró rudi.

Lehet mondani, hogy de jó lesz Marcikának, mert amerikai állampolgár, tök jól megtanulhat angolul ha itt maradunk, járhat a Columbiára, akár amerikai elnök is lehet belőle és persze itt majd az életnek tanul, mer a külföldi oktatási rendszer az mennyivel jobb (én ennek az igazságtartalmáról korántsem vagyok meggyőződve persze, de tegyük fel).

Igen, igen, ezek jó dolgok (vagy inkább úgy mondom, hogy jól is elsülhetnek), ugyanakkor én kicsit tartok tőle, hogy a saját gyerekeim némileg idegenek lesznek a számomra, ha itt nőnek fel és ezt a kultúrát szívják magukba, merhogy én egy összekacsintós, irodalmat idézgetős, private joke-okkal teli családban nőttem fel, amiben folyamatosan jelen volt a közös (magyar) sorsunk és tudásunk (nem, nem kokárdát hordtunk és Himnuszt énekeltünk éjfélkor; valójában annak a fajta magyarságnak, amit ma olyan vadul hangoztatnak, szinte semmi köze az én eszmerendszeremhez) és bevallom, én pontosan ilyen családban szeretném felnevelni a saját gyerekeimet is - de mi van, ha itt maradunk és nem értjük majd egymást? Mi van, ha majd tudnak ugyan magyarul, de a magyar tudásuk nem lesz (mert nem lehet) elég arra, hogy megértsék a szóvicceinket, meg a kulturális utalásainkat? Szerintem akkor baj van...és én pont ugyanezért nem tudnék idegen nyelvűvel sem együtt élni: mert nemcsak a stílus, de a nyelv is maga az ember.

És igen, én tudom, hogy otthon most rossz és nehéz és én magam is mindenkit biztatok, hogy boldoguljon máshol, ez a probléma viszont nagyon aggaszt, mert igenis azt akarom, hogy ha a gyerekeim majd egy szép napon olvasni kezdik a blogom, akkor a csontjaikban érezzék azt a verssort, amit régen olyan sokat idéztem hogyaszongya kirajzolódom végleg a világból.