Tegnap letettem a sorozatgyilkosos könyvet, kész, nem bírom tovább, pedig tényleg nagyon érdekes - és mindenkinek a sorozatgyilkosok élettörténetét kéne tanulmányoznia, aki azt képzeli, hogy nagyon szerencsétlen: némelyiknek olyan élete volt, hogy olvasás közben hangosan ordibáltam, hogy ezt nem hiszem el -, hiába a sok gusztustalan részlet, engem mindig nagyon érdekelt, hogy mitől és hogyan lesz valaki ennyire elképesztően beteg.
Szóval végül akkor tettem le a könyvet (persze röhögtem is azért, az egész annyira bizarr és beteg, hogy muszáj röhögni), amikor az egyik - nem mellesleg az áldozataiból falatozó - sorozatgyilkos azt vallotta magáról, hogy már hat évesen is meg akarta enni a bébiszitterét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése