Engem már iszonyatosan fárasztanak a viták.
Nem akarok senkit semmiről meggyőzni, nem akarok senkit legyőzni, nem akarom, hogy nekem legyen igazam, nem akarok okosabbnak tűnni és egyre kevésbé érdekel, hogy ki mit gondol a dolgokról.
Ez valószínűleg a munkámból is adódik, hiszen egész nap csak beszélgetnem kell másokkal és ha éppen nem fullad be valakinek az angoltanulása a do-nál, akkor esetleg eljut arra a szintre, hogy képes legyen a véleményével traktálni óráról-órára, sőt, a legtöbben magyarul is barátkoznak velem - ez sokszor nagyon terhes, mert egy csomószor zavaróan személyes dolgokat is elmondanak -, szóval mást se csinálok, csak azt hallgatom, hogy ki miről mit gondol.
Persze időnként még mindig belemegyek fölösleges marhaságokba, aztán félúton megunom és visszavonulok, így általában minden harcias vitázót boldoggá teszek, mert könnyen megadom magam.
Régen ez persze nem így volt, szinte semmi mást nem csináltam a gimnáziumban meg a főiskolán, csak kötözködtem mindenkivel, de asszem most jött el az a pont, hogy már valóban képes vagyok legyinteni a legvérlázítóbb dolgokra is, még akkor is, ha először iszonyatosan felhúzom magam, mert az mondjuk tény, hogy elég durván hirtelen haragú vagyok, rémes természet, ne is mondjátok.
Nem akarok senkit semmiről meggyőzni, nem akarok senkit legyőzni, nem akarom, hogy nekem legyen igazam, nem akarok okosabbnak tűnni és egyre kevésbé érdekel, hogy ki mit gondol a dolgokról.
Ez valószínűleg a munkámból is adódik, hiszen egész nap csak beszélgetnem kell másokkal és ha éppen nem fullad be valakinek az angoltanulása a do-nál, akkor esetleg eljut arra a szintre, hogy képes legyen a véleményével traktálni óráról-órára, sőt, a legtöbben magyarul is barátkoznak velem - ez sokszor nagyon terhes, mert egy csomószor zavaróan személyes dolgokat is elmondanak -, szóval mást se csinálok, csak azt hallgatom, hogy ki miről mit gondol.
Persze időnként még mindig belemegyek fölösleges marhaságokba, aztán félúton megunom és visszavonulok, így általában minden harcias vitázót boldoggá teszek, mert könnyen megadom magam.
Régen ez persze nem így volt, szinte semmi mást nem csináltam a gimnáziumban meg a főiskolán, csak kötözködtem mindenkivel, de asszem most jött el az a pont, hogy már valóban képes vagyok legyinteni a legvérlázítóbb dolgokra is, még akkor is, ha először iszonyatosan felhúzom magam, mert az mondjuk tény, hogy elég durván hirtelen haragú vagyok, rémes természet, ne is mondjátok.
ZAGY az élet.
VálaszTörlésNa, ez aztán értelmes megszólalás volt.
VálaszTörlésAzon viszont most gondolkodom, hogy ez a "lehigadás", hogy nem érdekelnek a viták, kinek van igaza, stb, jó vagy rossz? Mert jelentheti a bölcsesség, a "mindent megértés" növekedését, de jelentheti, hogy megy az idő. Jelentheti, hogy megértőbb vagy, de jelentheti, hogy már nem hiszel olyan hévvel, mint régebben. /S önmagában az is kérdés, jó-e, ha az embert nagyon hisz valamiben, baj-e, hogy valaki fanatikus, stb./. Na nem filozofálok tovább.
VálaszTörléslehiggadás, két g-vel, természetesen.
VálaszTörlésHol a Molly?
VálaszTörlésKezdek aggódni.
VálaszTörlésposztolj csak macskásakat, ott mindig megvan a konszenzus
VálaszTörlésott sincs, mert én pl. a kutyákat jobban szeretem, s ekörül hatalmas vihar törhetne ki.
VálaszTörlésmiért törne ki hatalmas vihar, mi ez a hülyeség? semmi baj a kutyákkal, én is nagyon szeretem őket.
VálaszTörlés